Banner 1

Magunkról

Az eMIXIT egy felhasználóbarát B2B-E Commerce platform, amely különböző nyelvre lett kidolgozva. A platform átfogó élelmiszer és ital készletet kínál Nagy-Britanniából és a Brit Nemzetközösség országaiból. A termékek nagy gonddal lettek kiválasztva a többletértékük alapján, és versenyképes árral rendelkeznek. Az eMIXIT a mindenkori országos nyelven mutatja a termékeit és elismert logisztikai partnerek által szállíttatja, közvetlenül Önhöz. A vállalkozás a Brit-Lengyel Kereskedelmi Kamarával közösen lett alapítva. A kereskedelmi kamaránál egy speciális élelmiszer csoport segített Marek Schejbal vezetése alatt a brit élelmiszer- és ital exportőröknek a lengyel piacralépésben. Ő szolgáltatásait a brit kormány nemzetközi kereskedelmi osztályának (DIT) (régebben UKTI) rendelkezésére bocsátotta. A csapat 70 kisebb és nagyobb exportőrrel dolgozott együtt a „Taste of Britain” program keretében. Többek között nagy reklámkampányt folytatott az Agricultural and Horticultural Development Board (AHDB) nevében – marha- és bárányhús export ügyben – és átfogó eredményeket ért el. Az exportőrök több mint 50%-a elkezdte az ő termékeit egyik-másik csatornán keresztül Lengyelországban értékesíteni. Jegyzékbe kerülésüket főleg a csapatunk által vezetett kiskereskedelmi- és HoReCa (Hotel/Restaurant/Café) reklámkampánynak köszönhetik. Mikor a projektek elkezdtek terjedni az egész Közép- és Kelet-Európa-i régióban, és kapcsolatok épültek néhány nagy kiskereskedelmi multival, a csapat úgy döntött, hogy életre hívja az eMIXIT platformot, hogy a brit exportot nagyobb mértékben támogathassa. Az előrejelzések azt mutatják, hogy egy sor kategóriában az értékesítés az elkövetkező 5 évben összesen az 50 millió font értéket túl fogja szárnyalni.

Marek Schejbal az alapítója és CEO-ja eMIXIT Ltd. cégnek, amely az Egyesült Királyságban az 10602437 szám alatt a 71-75 Shelton Street, London, WC2H 9JQ címen van regisztrálva.

eMixit Ltd.: Tel.: +44 (0) 20 7470 8818, e-mail: emixit@emixit.eu

Great Britain Leading food&drink innovation
eMIXIT
Elmúlt már 18 éves?
Ez a webhely cookie-kat használ.

Cookie irányelv. Ez a weboldal böngésző sütiket, azaz cookie-kat használ, hogy kövesse a látogatói jelenlétet. Az oldal által alkalmazott cookie nem tárol személyre vonatkozó adatokat. A cookie-ban tárolt érték egy anonim ismertető, amely nem kötődik semmilyen személyre vonatkozó adathoz, amelyet lehetőleg Ön közöl velünk az itt tartózkodása alatt. Ha Ön nem kívánja ezeket cookie-kat fogadni, akkor azt deaktiválhatja az Ön böngészőjében. Ez azonban kihatással lehet weboldalunk működésére.

Elfogadom az eMIXIT cookie irányelvét